H-3300 Eger, Dr. Hibay Károly u. 12. heves@omvk.t-online.hu +36 36 517 123

OMVK HEVES MEGYEI TERÜLETI SZERVEZETE

Az apróvad helyzete Heves megyében

Apróvad-gazdálkodás – avagy lenni vagy nem lenni?
Magánvélemény a vadásztársaságok működéséről

Nem célom mások megítélése. Cikkemet a Heves megyében kialakult vadgazdálkodás, illetve ennek hiánya hívta életre. 2013. december 17-én a Heves megyei Kamara gyűlést hívott össze. Témája az apróvad (fácán, vadnyúl) állományának helyzete megyénkben.

A megye területén 32 apróvadas vadásztársaság működik. Minden társaságból 1 fő, – “nagykövetként” – meghívást kapott erre a gyűlésre. Mondanom sem kell, hogy a 32 főből a megjelentek száma csak 12 fő volt.

Ezek után elgondolkodtató, hogy milyen sors vár a fácánokra és a mezei nyulakra, ha a vadásztársaságoknál nincs olyan vezető, aki elmenne, vagy küldötteket delegálna a tanácskozásra.

Felmerült bennem néhány gondolat a vadásztársadalommal szemben:

  • A vadásztársadalomban olyan mértékű az érdektelenség, hogy az már szinte fáj.
  • Többségük csak siránkozik, hogy valaki, pl. az állam miért nem ad pénzt a társaságok megsegítésére.
  • Miért nem tesz már valaki – vagy mi – valamit?

Van egy közmondás, amit elfelejtettünk, pedig még a mai nap is aktuális:

“Segíts magadon, az Isten is megsegít!”

Hajlamosak vagyunk arra, hogy mindenkit hibáztassunk, de magunkat még véletlenül sem! A vadásztársaságok elnökei a rájuk bízott vadgazdálkodási munkát hogyan végzik el? Gondos gazdaként, vagy sem? Hogyan kezelik a vagyont és a vadászterületet?

Nem ártana magunkba nézni, hogy alkalmasak vagyunk-e arra, hogy ezt a pozíciót betöltsük!

Én úgy látom, hogy sajnos a ránk hagyott és bízott örökséget, a híres apróvad állományunkat sikerült szinte teljesen tönkretenni. Az utolsó órában vagyunk, hogy helyrehozzuk az általunk okozott kárt, de még most sem vagyunk képesek arra, hogy cselekedjünk. Hiszen még az együttgondolkodásra sem vagyunk hajlandók.

Kérdem én ismét: akkor mire kellene a pénz, ha még arra sem vagyunk képesek, hogy beszéljünk arról, hogyan is képzelnénk el a jövőt?

Vadásztársaságok harcoltak és hadakoztak a vadászterületekért, barátságok szűntek meg emiatt. Minek a vadászterület, ha nincs mire vadászni? Sok helyen a terítékre hozott apróvad száma 10-20 db. Ahol nem tenyésztenek fácánt és nem megfelelően gazdálkodnak, nincs mire vadászni.

A megfelelően gazdálkodó társaságoknál a vadászatokon terítékenként a madarak száma 50-100 db is lehet.

Kérdem én: Melyik a jobb? Melyikre van igény? A 10 db-os, vagy a 100 db-os terítékre? Azt látom, hogy megyénkben az előbbire, legalábbis a vezetők részéről, hiszen ezzel nincs munka, nem kell dolgozni, nem kell gondolkodni! Igaz, nincs is mit hazavinni!

Vadásztársaim! Ébresztő! Ha ilyen vezetésre bízzuk vadásztársaságunkat, az minket – tagokat – minősít. Ki kell kényszeríteni az elnököktől a váltást, a változást, hogy felkavarjuk az állóvizet, hogy életet vigyünk a vadgazdálkodásba. Csak úgy lehet változtatni, ha olyan vezetőséget választunk, akik változást és előrelépést akarnak. Nem törődhetünk bele abba, hogy ilyen a világ, ilyen a gazdasági helyzet, hogy nincs rá pénzünk, hogy nem segít bennünket senki…

Csak az legyen vadásztársasági tag, aki tenni is akar a társaságért, a természetért, szívesen tesz és dolgozik a társaság, a közösség érdekében!

Mi vadászok tettük ilyenné, mert nem mertünk változtatni, váltani és megújulni! Mit tudnánk még veszíteni? Egyes társaságoknál, már nincs mit! Előre kellene néznünk, közös stratégiát kellene kidolgoznunk, össze kellene fognunk, a széthúzás nem megoldás!

Vadásztársaim! Ébresztő! Bennetek nem merül fel a kérdés, hogy mit hagyunk gyermekeinkre, unokáinkra, a jövő nemzedékre? Ha így haladunk, akkor egy lepusztult vadásztársadalmat és vadászterületet! Akik a múltba révedve nyalogatják sebeiket és mindenkit hibáztatnak, csak saját magukban nem keresik a hibát, azok nem viszik előbbre a probléma megoldását.

Mindenkinek magába kell nézni vezetőként, tagként egyaránt! Én, mint vezető, illetve tag, mit tettem a vadásztársaságomért? Munkával, pénzzel, jó szóval, javaslatokkal a lehetőségemhez mérten! Tükörbe tudok-e nézni, tiszta lelkiismerettel? A vezetőségi tagok megtesznek-e mindent, hogy segítsék a vadásztársaságok zökkenőmentes működését, vagy csak azért vállalnak tisztséget, mert jól hangzik, hogy én vagyok az XY vadásztársaság ilyen és olyan tisztségviselője? Ennek megítélését a tagokra bízom!

Merjünk változtatni, merjük leváltani azon vezetőket, akik nem hajlandók a megújulásra, az előrelépésre, nem hajlandók az új kihívásokkal szembe nézve, a vadásztársaság fellendülésén munkálkodni!

Ma kitartó munka, következetesség, szorgalom és anyagi áldozat nélkül a társaságok nem tudnak megújulni, túllépni ezen a helyzeten. Zárójelben jegyezném csak meg, hogy a vadászat mindig is drága sport volt! Nem kötelező vadásznak lenni! Aki nem hajlandó erre áldozni, az nem való közénk! Mivel éveken keresztül nem tettünk ezen állapotok ellen, ma radikális változtatásra van szükség, e nélkül nincs megoldás.

Akik ismernek, tudják – hogy én tollat ragadjak és megosszam gondolataimat veletek, – olyan információ birtokába kellett jutnom, amitől szinte “sokkot” kaptam! Ami számomra felfoghatatlannak tűnik, az a fácánnevelés helyzete megyénkben a rendszerváltás előtt és után.

“Heves megyében 36 apróvadas társaság működött. Mind a 36 helyen neveltek fácánt. Ma 34 apróvadas társaságot tartanak nyilván, és ebből 3-4 helyen nevelnek madarat!”

MI ENNEK AZ OKA? Pénzhiány? Hozzá nem értés? Érdektelenség? Minek a vadásztársaság, ha nincs mire vadászi? A társaságoknak az a feladatuk, hogy tagjaik számára biztosítsák, felneveljék a fácánokat, vagy vásároljanak kész fácánokat, hogy legyen mire vadászni. Sajnos a természetes szaporulatra nem lehet számítani. Köszönhető ez a mezőgazdaságnak, a búvóhelyek csökkenésének, vegyszerek használatának, az orvvadászoknak…

Én, személy szerint a fácántenyésztés és nevelés mellett teszem le a voksomat. Tudom, ez nem egyszerű dolog, de nem is lehetetlen feladat. Kitartással, akarattal, következetességgel, meg lehet és meg is kell valósítani!

Nem tudom, hogy kinek, mit jelent az apróvadas vadásztársaság, vagy mi jut eszébe róla. Azoknak, akik már régóta vadásznak felelevenítem, hogy emlékezzenek, akik még csak most kezdték, vagy akarják kezdeni, azoknak elmesélem, hogy milyen is volt régen…

Nevezhetném akár siker sztorinak is, de ennek megítélését rátok bízom! Egy saját példával szeretném illusztrálni, hogy hogyan is kellene működnie egy jól gazdálkodó vadásztársaságnak.

Vadásztársaságunk 1945-ben alakult, mint Bástya V.T. majd Zagyvamenti Dolgozók V.T. lett, ma Boldogi V.T. a neve. Területe állandó 3000 ha, – épp, hogy meghaladja a területre vonatkozó minimum követelményt – tagjainak száma 23 fő. Társaságunk mindig is nevelt fácánt. Régen tojásmentésből kotlással, majd napos csibe vásárlással. Napos madár nevelést lassan 40 éve folytatunk, kisebb – nagyobb sikerrel. (Ne gondolja senki, hogy eleinte egyszerű volt, mint mindenért, itt is meg kellett fizetni a tanulópénzt, de megérte…) Az első időszakban csak saját vadászaink részére (1500-2000 db), később bérvadásztatásra is neveltünk fácánt (4000-4500 db). A fácán bérvadásztatása akkor került előtérbe, amikor drasztikusan megcsappant a mezei nyúl állomány. Annak idején minden évben élőnyulat exportáltunk 300-400 db-ot, és ugyan ennyit lőttünk a társasvadászatokon. Szinte hihetetlen, hogy ennyi nyúl volt ezen a kis területen! 15-20 éve vettük észre, hogy megcsappant a mezei nyúl állomány. Ekkor kezdtük keresni a kieső jövedelem pótlásának lehetőségeit, hiszen a nyúlért kapott pénzből gazdálkodott a társaság. A fácán nevelés és vadásztatás helyes útnak bizonyult! Az őzvadásztatással komolyabban nem foglalkoztunk, ebből bevétele nem volt a társaságnak. A boldogi kapitális bakot is, az akkori vadászmester ejtette el…

Társaságunk folyamatosan bővítette a fácánnevelő telepet és a fácán mennyiségét is. Nem véletlen, hogy napjainkban 4500-5000 db napos madarat is felnevelünk, komolyabb veszteség nélkül. Gondos gazdaként tudunk bérvadászokat fogadni és saját tagjaink számára is vadászati lehetőséget biztosítani. A jó gazdálkodás eredménye, hogy a bérvadásztatásból befolyt összeggel biztosítani tudjuk a következő évi fácánnevelés költségeit. A tagok éves tagdíja 40.000 Ft! (Ezen összeg, még a hivatásos vadász éves bérköltségét sem fedezi.) A társadalmi munka kötelező napjainak száma 15 nap/fő.

A gazdálkodásból teljesen kikerült a mezei nyúl értékesítése, lekorlátoztuk vadászatát évi 40-50 db-ra. Ennek ellenére sem tud megújulni, szaporodni az állomány. (Ennek okáról is érdemes lenne véleményt cserélni.) Ahol még megfelelő a mezei nyulak mennyisége, ott érdemes odafigyelni ennek megtartására, lövésének, befogásának korlátozására.

Társaságunk napjainkban igen jó őz állománnyal rendelkezik. Köszönhető ez a rengeteg vad etetető (60 db) kihelyezésének, a folyamatos etetésnek, sózók létesítésének. Éves szinten 10-15 őzbak terítékre hozásával tudtuk árbevételünket növelni.

A takarmány egy részét bérelt földeken termeljük, ami szintén a vadgazdálkodás elengedhetetlen velejárója. A földek takarmányt adnak, illetve búvóhelyet biztosítanak a vad számára. (pl. cirok, kukorica)

Tudom nehéz elhinni, de társaságunk a rendszerváltás utáni időszakban érte el a legnagyobb fejlődést, míg más társaságok igen nehéz helyzetbe kerültek vagy meg is szűntek.

Ez a fejlődés töretlen. Saját fácánnevelő teleppel, 4ha földdel, felújított, igényes vadászházzal, traktorral rendelkezünk, és ezt saját erőből, mindenféle támogatás nélkül tudtuk megteremteni. Bele sem merek gondolni, hogy mire futotta volna még, ha támogatást is kaptunk volna…

Hogy mindezt hogyan sikerült elérni? Sok-sok munkával, kitartással, hittel, lelkesedéssel, nem a múlton és azon siránkozva, hogy nekünk senki sem segít!

Ez a lehetőség mindenki előtt ott áll, aki tenni akar a saját vadásztársaságának gazdálkodása és sikere érdekében!

Egy bácsika bölcs tanácsa: „Mindenki kezében ott van a tortaszelet, csak rajta áll, hogy beleharap vagy sem!”

Abból a kátyúból, melyben napjainkban a vadásztársaságok vannak, csak egy sikeres vadgazdálkodással lehet kikerülni. Fennmaradásuk feltétele a fácánprogram beindítása, őzvadászatok szervezése. A siker a változtatásban rejlik. Véget kell vetni a Pató Pálos gondolkodásnak! „Hej, ráérünk arra még!” – sajnos már nincs idő! Ha nem változtatunk, akkor marad a siránkozók tábora és minden marad a régiben.

Ezek után felmerül a kérdés, Ti hogyan szeretnétek megmenteni nemzeti kincsünket a mezei nyulat, a fácánt? A még meglévő mezei nyúl állományunkat nem lenne szabad külföldre exportálni, hanem helyben kellene vadásztatni, illetve hazánkban vérfrissítésre felhasználni, újratelepíteni. Ha már az állam tulajdona a vad…

Tudom, egy kicsit erősre sikeredett írásom, de ma már nem lehet finomkodni, nevén kell nevezni a gyereket! Ha valakit megbántottam, elnézést kérek, de úgy gondolom, hogy akinek nem inge, ne vegye soraimat magára!

Futó István
2014.01.17.